| Nemzetközi, standard ismeretekkel rendelkező ellenőr (IWI-S) |
1999-ben léptek érvénybe az EWF (Európai Hegesztési Szövetség) irányelvei az Európai Hegesztési Felügyelő Személyzet (EWIP) oktatatására és képesítésére vonatkozó minimális követelményekről. A nemzeti hegesztési szervezetek, amelyek az EWF tagjai, kölcsönösen elismerték az irányelvnek megfelelő vizsgán alapuló, bármely tagállam által kibocsátott Európai Hegesztés Felügyelő diplomát. Az IIW (Nemzetközi Hegesztési Intézet) 2001. évi közgyűlésén ezt az irányelvet képzési Irányelveként fogadta el. Így napjainkban már az IAB-041-2001/EWF-450 dokumentumban rögzített Irányelv minimális követelményei szerint folyik a képzés és a képesítés mind az EWF, mind az IIW tagországokban és a képzésben résztvevők az eredményes vizsgák után Nemzetközi, standard ismeretekkel rendelkező ellenőr (IWI-S) diplomát kapnakAz Irányelv felülvizsgálatát és fejlesztését ezt követően az IIW végzi. Az egyenértékűség érdekében az irányelv minimálisan teljesítendő tantervet és tananyagot ír elő, amely szerint a minimális tantervi óraszám 158 óra. Egy tantervi óra legalább 50 perc tényleges oktatási időt takar.I. A képzés célja:A képzésben résztvevők a tanulmányaik sikeres befejezése esetén, kellő felkészültséget szerezzenek ahhoz, hogy képesek legyenek ellátni az Irányelvek szerinti hegesztett szerkezetek gyártása és szerelése felügyeleti, ellenőrzési és műszaki átvételi feladatait, alkalmazni tudják a hegesztési felügyelettel összefüggő szakmai elméleti és gyakorlati ismereteket.II. A képzések szakmai felügyelete és szervezése:A képzés szakmai felügyeletét a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés által létrehozott Meghatalmazott Nemzeti Testület (ANB) látja el. Képzés szervezésére és lebonyolítására az ANB által erre tanúsított intézmények (oktatási intézmények) jogosultak.A jogosultsággal rendelkező oktatási intézmények listája a „Hegesztéstechnika” című folyóirat aktuális számában találhatók meg. III. A képzésben való részvétel feltételeiAz IAB-041-2001/EWF-450 dokumentum az oktatáshoz és a vizsgához szükséges minimális személyi követelményeket - minden ország számára - a követezőek szerint határozta meg (lásd a vonatkozó ábrát is):1. út: Azok, akik kielégítik az Európai, ill. Nemzetközi Hegesztőspecialista bemeneti feltételeit 2. út: EWS ill. IWS diplomával rendelkezők 3. út: Legalább 5 éves általános műszaki tapasztalattal rendelkező ellenőrök 4. út: IWI-B diplomával rendelkezők Egyéb feltétel: • egészségügyi alkalmasság • látásvizsgálat MSZ EN 970 szerint • tanfolyami díj befizetése a képzés kezdetéig IV. Az IWI-S diploma megszerzésének lehetséges útjai![]() Döntési lehetőségek: 1. út esetén: a jelentkező aki nem rendelkezik min. IWS/EWS diplomával, de az előírt feltételeket teljesíti a technológia modullal (WT II) kezdheti tanulmányait 2. út esetén: aki rendelkezik már megfelelő szintű IWF/EWF (min. IWS/EWS) diplomával az közvetlenül beléphet a megfelelő szintű (WI II) Felügyelő modulba. 3. út esetén: a jelentkező, ha az előírt (érettségi bizonyítvány + 5 év gyakorlat) bemeneti feltételt teljesíti vagy a Modul 0-lal, vagy eredményes közbenső vizsga után a technológiai modullal (WT II) kezdheti tanulmányait. 4. út esetén: a jelentkező, ha már IWI-B diplomával és az ennek kiadását követő 2 évben szerzett, az IWI-B diplomának megfelelő szintű gyakorlattal rendelkezik, akkor vagy a Modul 0-lal, vagy eredményes közbenső vizsga után a technológiai modullal (WT II) kezdheti tanulmányait. 2. szintű tanúsított minősítéssel rendelkező roncsolásmentes anyagvizsgálók mentesülnek a WI II modul oktatása alól, de ebből a modulból is vizsgát kell tenniük. Ha valakit közvetlenül bocsátottak közbenső vizsgára, de azon nem felelt meg, az ismételt vizsga előtt köteles felvenni a kihagyott modult. V. A képzés tematikájaElméleti képzés Hegesztéstechnológiai modul (WT II)1. Hegesztési folyamatok és berendezések 16 óraÁltalános bevezetés a hegesztéstechnológiába. Egészségvédelem, biztonságtechnika. Oxigén-éghető gáz hegesztés.Különleges oxigén-éghető gáz folyamatok. Az ív.Ívhegesztő energiaforrások. Bevezetés a a védőgázas ívhegesztésbe. TIG hegesztés. MIG/MAG hegesztés. Bevont elektródás ívhegesztés. Vágás és egyéb élelőkészítési eljárások. Kemény és lágyforrasztás. 2. Anyagok és viselkedésük a hegesztés során 41 óraAcélok gyártása és rendeltetésük. Vizsgáló anyagok és a hegesztett kötés. Színfémek szerkezete és tulajdonságai. Ötvözetek és fázisdiagramok. Vas-karbon ötvözetek. Alapanyagok és hegesztett kötések hőkezelése. Hegesztett kötések szerkezete. Karbon- és karbon-mangán acélok. Törési jelenségek az acélokban. Finomszemcsés acélok. Termomechanikusan kezelt acélok. Kissé ötvözött acélok nagyon alacsony hőmérsékleten üzemelő szerkezetekhez. Erösen ötvözött (rozsdaálló) acélok. Bevezetés a korrózióba. Védőrétegek. Kúszás- és hőálló acélok. Öntött vasak és acélok. Nikkel és ötvözetei. Alumínium és ötvözetei. Különböző anyagok kötése. Metallográfiai vizsgálatok.3. Konstrukció és tervezés 17 óraAz anyagok szilárdságának alapjai. A hegesztés-tervezés alapjai. A hegesztett szerkezetek tervezésének elvei. A kötés tervezése. Bevezetés a törésmechanikába. A hegesztett szerkezetek viselkedése különböző terheléstípusok esetének. Döntően statikus terhelésnek kitett szerkezetek tervezése. A hegesztett szerkezetek viselkedése dinamikus terhelésnél. Dinamikus igénybevételnek kitett hegesztett szerkezetek tervezése. Termodinamikus igénybevételnek kitett hegesztett szerkezetek tervezése. Alumínium és ötvözeteiből készülő hegesztett szerkezetek tervezése. Betonacél hegesztett kötései.4. Gyártás és alkalmazástechnika 21 óraBevezetés a hegesztett szerkezetek minőségbiztosításába. A gyártás minőségellenőrzése. Hegesztési feszültségek és alakváltozások. Helyező, összeállító és hegesztő készülékek. Mérés, ellenőrzés és nyilvántartás a hegesztésnél. Roncsolásmentes vizsgálatok (bevezetés a WI modulhoz).Javítóhegesztés. A célra való alkalmasság.Elméleti képzés Hegesztés felügyelő modul (WI III) 1. A hegesztés felügyelet általános ismertetése 3 óra Tevékenységi terület. Szakkifejezések és meghatározások 2. Vizsgálat 1 óra Hegesztett kötések mechanikai vizsgálata. 3. Hegesztési hibák 5 óra Hiba típusok. Hibák értékelése 4. Vizsgálati módszerek 25 óra A vizsgálati módszerek. Szemrevételezéses vizsgálat. Folyadékbehatolásos vizsgálat. Mágnesezhető poros repedésvizsgálat. Radiográfiai vizsgálat. Ultrahangos vizsgálat. Egyéb NDT (roncsolásmentes) módszerek. Az NDT módszerek kiválasztásának kritikai áttekintése. Egyéb vizsgálati módszerek. A vizsgálatok bizonylatolása 5. Minőségbiztosítás 3 óra Elvek és szintek. 6. A felügyeleti funkció irányítása 3 óra 7. Gyakorlati munka 23 óra VI. A vizsgára bocsátás feltétele • A vizsgára csak az bocsátható, aki igazoltan részt vett a számára meghatározott útvonal szerinti minimális tantervi óraszám 90%-án. • A vizsgadíj befizetése a vizsga napjáig. VI. A vizsga:0. A vizsgák lehetnek közbenső és záróvizsgák:A közbenső vizsga technológiai alap modul (modul 0) és a technológiai modul (modul WT II) után, a záró¬vizsga a felügyelő modul (modul WI II) után következik. A technológiai modulba való belépés feltétele a közbenső vizsga letétele. A felügyelő modulba való belépés feltétele a közbenső vizsga letétele, vagy min. IWT/EWTdiploma megléte. A záróvizsgán mindkét modul ismereteiből kell tanúbizonyságot tenni a vizsgabizottság előtt.1. Szakmai beszélgetés: (időtartama: 0,5 óra)A szakmai beszélgetés során felmérik, hogy a jelölt az adott képesítés alapján elvárható szinten képes-e értelmezni az EN, ill. EN ISO minőségi szabványokat, a hegesztés-alkalmazási szabványok minőséggel összefüggő szempontjait, valamint a minőséggel kapcsolatos dokumentációkat.A jelölt, az ANB által felkínált szabványokból és előírásokból, témakörökből tételt húz, és ebből – egyénileg – beszélgetés formájában vizsgázik. 2. Elméleti vizsga: (időtartama: 2,5 óra)Ebben a vizsgarészben, a jelölteknek a hegesztéstechnológiai és szakmai felügyeleti ismereteit kell igazolnia.Az ANB választása szerint, ez a vizsga, az oktatott tematika-anyag egész területét felölelő kérdésekből, többválaszú tesztkérdés-sorból, vagy a kettő kombinációjából áll. 3. Gyakorlati vizsga: (időtartama: 2 óra)Ez a vizsga azt méri fel, hogy a jelölt rendelkezik-e megfelelő jártassággal és készséggel, megvan-e a hozzáértése az adott szintű, különféle felügyeleti ellenőrzési és műszaki feladatok ellátásához. A vizsga magában foglal egy szóbeli vizsgát, amelyben a jelölt a feladatokkal kapcsolatos elméleti ismereteiről ad számot, továbbá egy írásbeli beszámolót, amelyben a vizsgálati eredmények értelmezéséről számol be.VII. Az egyes vizsgarészek teljesítésének értékelése:A vizsgázónak, az egyes vizsgarészekből előírt maximális pontszám – legalább – 60%-át kell teljesítenie ahhoz, hogy megfeleljen a vizsgán.Az egyes tárgykörökből letett sikeres vizsgák 3 évig érvényesek. A vizsgák megkezdését követő 3 éven belül a tematikában előírt valamennyi tárgykör vizsgáját be kell fejezni. VIII. A pótvizsga:Sikertelen közbenső, vagy záróvizsga esetén csak abból a tárgykörből kell pótvizsgázni, amelyből a vizsgázó nem felelt meg. A pótvizsgát az első vizsgától számított 1-15 hónapon belül kell letenni, s ha ez sem sikerül, a pótvizsga időpontjától számított 1-15 hónapon belül egy további kísérletre van lehetőség. Ha a vizsgázó ezen sem felel meg, akkor újra végig kell hallgatnia a teljes tanfolyamot.A jóváhagyott oktatási intézmény által szervezett közbenső vagy záróvizsga esetén három hónapon belül egy pótvizsga engedélyezhető. IX. Nemzetközi diplomaA sikeres vizsgát követően a Nemzetközi, standard ismeretekkel rendelkező ellenőr (IWI-S) diplomát a Meghatalmazott Nemzeti Testület bocsátja ki a jelöltnek.X. InformációA Magyarországon folyó képzésekről általános információt a Magyar Hegesztés¬technikai és Anyagvizsgálati Egyesülés (1) 467-2810 telefonon, vagy (1) 363-3295 faxon, a képzés részleteiről a Meghatalmazott Nemzeti Testület által tanúsított helyek adnak. Az adott szintű képzést végző tanúsított oktatóhelyek listáját a „Hegesztéstechnika” című szakfolyóiratban. |







