| Nemzetközi, alapismeretekkel rendelkező ellenőr (IWI-B) képzés |
1999-ben léptek érvénybe az EWF (Európai Hegesztési Szövetség) irányelvei az Európai Hegesztési Felügyelő Személyzet (EWIP) oktatatására és képesítésére vonatkozó minimális követelményekről. A nemzeti hegesztési szervezetek, amelyek az EWF tagjai, kölcsönösen elismerték az irányelvnek megfelelő vizsgán alapuló, bármely tagállam által kibocsátott Európai Hegesztés Felügyelő diplomát. Az IIW (Nemzetközi Hegesztési Intézet) 2001. évi közgyűlésén ezt az irányelvet képzési Irányelveként fogadta el. Így napjainkban már az IAB-041-2001/EWF-450 dokumentumban rögzített Irányelv minimális követelményei szerint folyik a képzés és a képesítés mind az EWF, mind az IIW tagországokban és a képzésben résztvevők az eredményes vizsgák után Nemzetközi, alapismeretekkel rendelkező ellenőr (IWI-B) diplomát kapnakAz Irányelv felülvizsgálatát és fejlesztését ezt követően az IIW végzi. Az egyenértékűség érdekében az irányelv minimálisan teljesítendő tantervet és tananyagot ír elő, amely szerint a minimális tantervi óraszám 108 óra. Egy tantervi óra legalább 50 perc tényleges oktatási időt takar.I. A képzés célja:A képzésben résztvevők a tanulmányaik sikeres befejezése esetén, kellő felkészültséget szerezzenek ahhoz, hogy képesek legyenek ellátni az Irányelvek szerinti hegesztett szerkezetek gyártása és szerelése felügyeleti, ellenőrzési és műszaki átvételi feladatait, alkalmazni tudják a hegesztési felügyelettel összefüggő szakmai elméleti és gyakorlati ismereteket.II. A képzések szakmai felügyelete és szervezése:A képzés szakmai felügyeletét a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés által létrehozott Meghatalmazott Nemzeti Testület (ANB) látja el. Képzés szervezésére és lebonyolítására az ANB által erre tanúsított intézmények (oktatási intézmények) jogosultak.A jogosultsággal rendelkező oktatási intézmények listája a „Hegesztéstechnika” című folyóirat aktuális számában találhatók meg. III. A képzésben való részvétel feltételeiAz IAB-041-2001/EWF-450 dokumentum az oktatáshoz és a vizsgához szükséges minimális személyi követelményeket - minden ország számára - a követezőek szerint határozta meg (lásd a vonatkozó ábrát is):1. út: Megfelelő fémmegmunkálási szakmai gyakorlattal rendelkező személy ill. szakember 2. út: EWP ill. IWP diplomával rendelkezők Egyéb feltétel:
IV. Az IWI-B diploma megszerzésének lehetséges útjai![]() 1. szintű tanúsított minősítéssel rendelkező roncsolásmentes anyagvizsgálók mentesülnek a WI I modul oktatása alól, de ebből a modulból vizsgát kell tenniük. Ha valakit közvetlenül bocsátottak közbenső vizsgára, de azon nem felelt meg, az ismételt vizsga előtt köteles felvenni a kihagyott modult. V. A képzés tematikájaElméleti képzés Hegesztéstechnológiai modul (WT I)1 Hegesztési folyamatok és berendezések 14 óraÁltalános bevezetés a hegesztéstechnológiába. Egészségvédelem, biztonságtechnika. Oxigén-éghető gáz hegesztés.Különleges oxigén-éghető gáz folyamatok. Elektrotechnika. Az ív. Ívhegesztő energiaforrások. Bevezetés a a védőgázas ívhegesztésbe. TIG hegesztés. MIG/MAG hegesztés. Bevont elektródás ívhegesztés. Vágás és egyéb élelőkészítési eljárások. Kemény és lágyforrasztás.2. Anyagok és viselkedésük a hegesztés során 25 óraAcélok gyártása és rendeltetésük. Vizsgáló anyagok és a hegesztett kötés. Színfémek szerkezete és tulajdonságai. Ötvözetek és fázisdiagramok. Vas-karbon ötvözetek. Alapanyagok és hegesztett kötések hőkezelése. Hegesztett kötések szerkezete. Karbon- és karbon-mangán acélok. Törési jelenségek az acélokban. Finomszemcsés acélok. Termomechanikusan kezelt acélok. Kissé ötvözött acélok nagyon alacsony hőmérsékleten üzemelő szerkezetekhez. Erösen ötvözött (rozsdaálló) acélok. Bevezetés a korrózióba. Alumínium és ötvözetei. Különböző anyagok kötése. Metallográfiai vizsgálatok.3. Konstrukció és tervezés 12 óraAz anyagok szilárdságának alapjai. A hegesztés-tervezés alapjai. A hegesztett szerkezetek tervezésének elvei. A kötés tervezése. A hegesztett szerkezetek viselkedése különböző terheléstípusok esetének. Döntően statikus terhelésnek kitett szerkezetek tervezése. A hegesztett szerkezetek viselkedése dinamikus terhelésnél. Dinamikus igénybevételnek kitett hegesztett szerkezetek tervezése. Termodinamikus igénybevételnek kitett hegesztett szerkezetek tervezése. Alumínium és ötvözeteiből készülő hegesztett szerkezetek tervezése. Betonacél hegesztett kötései.4. Gyártás és alkalmazástechnika 15 óraBevezetés a hegesztett szerkezetek minőségbiztosításába. A gyártás minőségellenőrzése. Hegesztési feszültségek és alakváltozások. Helyező, összeállító és hegesztő készülékek. Mérés, ellenőrzés és nyilvántartás a hegesztésnél. Roncsolásmentes vizsgálatok (bevezetés a WI modulhoz).Javítóhegesztés. A célra való alkalmasság.Elméleti képzés Hegesztés felügyelő modul (WI I) 1. A hegesztés felügyelet általános ismertetése 2 óraTevékenységi terület. Szakkifejezések és meghatározások2. Vizsgálat 1 óraHegesztett kötések mechanikai vizsgálata.3. Hegesztési hibák 3 óraHiba típusok.4. Vizsgálati módszerek 20 óraA vizsgálati módszerek. Szemrevételezéses vizsgálat. Folyadékbehatolásos vizsgálat. Mágnesezhető poros repedésvizsgálat. Radiográfiai vizsgálat. Ultrahangos vizsgálat. Egyéb vizsgálati módszerek. A vizsgálatok bizonylatolása5. Minőségbiztosítás 1 óraElvek és szintek.6. Gyakorlati munka 15 óraVI. A vizsgára bocsátás feltétele
VII. A vizsga:0. A vizsgák a közbenső és a záróvizsga:A közbenső vizsga a technológiai modul (modul WT I) után, a záró¬vizsga a felügyelő modul (modul WI I) után következik. A felügyelő modulba való belépés feltétele a közbenső vizsga letétele, vagy min. IWP/EWP diploma megléte. A záróvizsgán mindkét modul ismereteiből kell tanúbizonyságot tenni a vizsgabizottság előtt.1. Elméleti vizsga: (időtartama: 1,5 óra)Ebben a vizsgarészben a jelölteknek a hegesztéstechnológiai és szakmai felügyeleti ismereteit kell igazolnia.Az ANB választása szerint, ez a vizsga, az oktatott tematika-anyag egész területét felölelő kérdésekből, többválaszú tesztkérdés-sorból, vagy a kettő kombinációjából áll. 2. Gyakorlati vizsga: (időtartama: 2 óra)Ez a vizsga azt méri fel, hogy a jelölt rendelkezik-e megfelelő jártassággal és készséggel, megvan-e a hozzáértése az adott szintű, különféle felügyeleti ellenőrzési és műszaki feladatok ellátásához. A vizsga magában foglal egy szóbeli vizsgát, amelyben a jelölt a feladatokkal kapcsolatos elméleti ismereteiről ad számot, továbbá egy írásbeli beszámolót, amelyben a vizsgálati eredmények értelmezéséről számol be.VIII. Az egyes vizsgarészek teljesítésének értékelése:A vizsgázónak, az egyes vizsgarészekből előírt maximális pontszám – legalább – 60%-át kell teljesítenie ahhoz, hogy megfeleljen a vizsgán.Az egyes tárgykörökből letett sikeres vizsgák 3 évig érvényesek. A vizsgák megkezdését követő 3 éven belül a tematikában előírt valamennyi tárgykör vizsgáját be kell fejezni. IX. A pótvizsga:Sikertelen közbenső, vagy záróvizsga esetén csak abból a tárgykörből kell pótvizsgázni, amelyből a vizsgázó nem felelt meg. A pótvizsgát az első vizsgától számított 1-15 hónapon belül kell letenni, s ha ez sem sikerül, a pótvizsga időpontjától számított 1-15 hónapon belül egy további kísérletre van lehetőség. Ha a vizsgázó ezen sem felel meg, akkor újra végig kell hallgatnia a teljes tanfolyamot.A jóváhagyott oktatási intézmény által szervezett közbenső vagy záróvizsga esetén három hónapon belül egy pótvizsga engedélyezhető. X. Nemzetközi diplomaA sikeres vizsgát követően a Nemzetközi, alapismeretekkel rendelkező ellenőr (IWI-B) diplomát a Meghatalmazott Nemzeti Testület bocsátja ki a jelöltnek.XI. InformációA Magyarországon folyó képzésekről általános információt a Magyar Hegesztés-technikai és Anyagvizsgálati Egyesülés (1) 467-2810 telefonon, vagy (1) 363-3295 faxon, a képzés részleteiről a Meghatalmazott Nemzeti Testület által tanúsított helyek adnak. Az adott szintű képzést végző tanúsított oktatóhelyek listáját a „Hegesztéstechnika” című szakfolyóiratban |







