Ez az információs lap az Európai Hegesztési, Kötési és Vágási Szövetség (EWF) által- egy először 1997. július 17-én, a Nemzetközi Hegesztési Intézet az USA-beli San Franciscóban tartott éves közgyűlésén aláírt, majd később továbbfejlesztett Egyezmény keretében - kidol-gozott Európai Hegesztő sorozaton alapszik. A szóban forgó Egyezményben megálla¬pod¬tak arról, hogy a Nemzetközi Hegesztő bizonyítvány ugyanazon az érvényességi körön belül egyenértékű az Európai Hegesztő bizonyítvánnyal.
1. A képzés célja
Az MSZ EN 287 szerinti vizsgáztatási rendszerben, meghatározott körülmények között a hegesztők képességeinek és gyakorlatának értékelésére és minősítésére alkalmas, azaz a minőségbiztosítás szempontjából értékeli a hegesztőt.
Az ipar olyan hegesztőket igényel, akik átfogóbb képességekkel rendelkeznek a rugalmasabb gyártáshoz való alkalmazkodás érdekében.
Az IW-G Nemzetközi Gázhegesztő képzés és képesítés minimális követelményrendszerét leíró irányelv szerinti felkészítés és vizsgáztatás lehetővé teszi a szükséges elméleti felkészültség és gyakorlati készség több egymást követő fokozatban történő fejlesztését, illetve a fejlődés ellenőrzését (elméleti és fokozott nehézségű feladatot jelentő próbadarabok hegesztését jelentő gyakorlati vizsgák keretében).
A képzési program összesen hat (IW-G3 ... IW-G6) modulból áll, amely három (sarokvarrat hegesztő, lemezhegesztő, csőhegesztő) képzettségi szintet prognosztizál és eredményes vizsga esetén megfelelő MSZ EN 287 szerinti minősítést és Nemzetközi Hegesztő diplomát ad.
Az irányelv rögzíti azokat a minimális követelményeket, témaköröket, ismereteket, gyakorlati darabokat és az ezekre szánt időtartamokat, amelyeket az EWF-ben tömörült valamennyi nemzeti hegesztési szövetség elfogadott.
Az IW és EWF szerinti diplomák, a "Nemzetközi lemezhegesztő", "Nemzetközi csőhegesztő" diplomák örökérvényűek, szemben az MSZ EN 287 szerinti minősítésekkel, amelyek a szabvány előírásai szerint csak korlátozott időtartamig érvényesek.
2. A képzés szakmai felügyelete és szervezése
A képzés szakmai felügyeletét a magyar ANB (Meghatalmazott Nemzeti Testület) látja el. Képzés szervezésére és lebonyolítására az ANB által erre tanúsított intézmények jogosultak.
3. A képzésben való részvételhez szükséges végzettség
Az G3 modulba történő belépés feltétele:
- 8 általános állami iskolai végzettség;
- 18 éves életkor betöltése;
- egészségügyi alkalmasság;
- a tandíj befizetése.
Valamely modul sikeres befejezése alkalmassá teszi a résztvevőt, hogy beléphessen a következő modulba.
Megfelelő ismeretek és igazolt szaktudás birtokában a program lehetővé teszi a magasabb szinten való bekapcsolódást a képzésbe azon jelöltek számára, akik igazolni tudják, hogy elméleti tudásuk és gyakorlati felkészültségük a megadott felvételi követelményeket kielégíti. Gyakorlati felkészültségüket igazolhatják az MSZ EN 287 szerinti, a programban szereplőnek megfelelő és érvényes minősítésükkel.
4. A vizsgára bocsátás feltétele
A vizsgára csak az bocsátható, aki befizette a vizsgadíjat, igazoltan részt vett a minimális tantervi óraszám 90 %-án.
5. Képzési modulok
5.1. IW - G3 Modul
A modul a gázhegesztés alapismereteinek elsajátítására ad lehetőséget. A képzés vékony lemezek PA, PC hegesztési helyzetben történő egyoldali tompavarratos kötéseinek biztonságos hegesztésére irányul. A gyakorlati képzéssel párhuzamosan elméleti felkészítés is folyik. A gyakorlati ismeretek elsajátításához szükséges időtartam minimum 50 óra. A modul zárásaként gyakorlati vizsga van.
A modulban érintett témakörök:
- Alapismeretek
- A Gázhegesztés eszközei
- A Gázhegesztés gázai
A Gázhegesztés technológiája és fontosabb paraméterei
- A Gázhegesztés biztonságtechnikája
- Egészség-, és munkavédelem.
5.2. IW - G4 Modul
A modul a gázhegesztés alapismereteinek sikeres elsajátítása után egy magasabb ismereti szint elérésére ad lehetőséget. A képzés vékony lemezek PC, PE hegesztési helyzetben történő egyoldali tompavarratos kötéseinek biztonságos hegesztésére irányul. A gyakorlati képzéssel párhuzamosan elméleti felkészítés is folyik. A gyakorlati ismeretek elsajátításához szükséges időtartam minimum 50 óra. A modul zárásaként elméleti-, és gyakorlati vizsga van.
A modulban érintett témakörök:
- Alapismeretek
- A Gázhegesztés eszközeinek feladat orientált kiválasztása
- A Gázhegesztés gázainak kiválasztása és osztályba sorolása
- A Gázhegesztés hozaganyagai, kiválasztása és osztályba sorolása
- A Gázhegesztés technológiája és fontosabb paraméterei
- A Gázhegesztés biztonságtechnikája
- Egészség-, és munkavédelem
5.3. IW - G5 Modul
A modul vékony lemezek egyoldali biztonságos hegesztésének sikeres elsajátítása után csövek hegesztésében ad jártasságot. A képzés csövek PF, PC hegesztési helyzetben történő egyoldali tompavarratos kötéseinek biztonságos hegesztésére irányul.
A gyakorlati képzéssel párhuzamosan elméleti felkészítés is folyik. A gyakorlati ismeretek elsajátításához szükséges időtartam minimum 50 óra. A modul zárásaként gyakorlati vizsga van.
A modulban érintett témakörök:
- Acélok hegeszthetősége
- Gyártástechnológia
- Hegesztett kötések eltérései
5.4. IW - G6 Modul
A modul csövek egyoldali biztonságos hegesztésének sikeres elsajátítása után egy bonyolultabb helyzetben történő hegesztésében ad jártasságot. A képzés csövek, és csonkok HL - 045 hegesztési helyzetben történő egyoldali tompavarratos kötéseinek biztonságos hegesztésére irányul.
A gyakorlati képzéssel párhuzamosan elméleti felkészítés is folyik. A gyakorlati ismeretek elsajátításához szükséges időtartam minimum 50 óra. A modul zárásaként elméleti-, és gyakorlati vizsga van.
A modulban érintett témakörök:
- Ömlesztő hegesztési eljárások
- Gyártástechnológia
- Hegesztett kötések feszültségviszonyai, deformációk (hegesztési feszültségek)
- Minőségbiztosítás a hegesztésben
6. Vizsga és minősítés
A záró elméleti vizsgát és a gyakorlati vizsgadarabok hegesztését az ANB által felhatalmazott képző/vizsgáztató centrumban kell lefolytatni.
A G3. és G5 modulokat követő elméleti vizsgákon az ANB Vizsgáztató Testületnek felügyelete alatt összeállított feleletválogatós tesztet kell alkalmazni. Ezeket a vizsgákat a képző szervezet folytatja le.
A G4. és G6. modulokat követő elméleti vizsgákon és a záró elméleti vizsga dolgozat az ANB Vizsgáztató Testület felügyelete alatt összeállított, a diplomának megfelelő feleletválogatós teszt.
A közbenső vizsgákat és a vizsgadarabok hegesztését a következő modulba való belépés előtt kell lefolytatni.
A modulokhoz tartozó gyakorlati vizsgát úgy kell lefolytatni, hogy kielégítse mind az MSZ EN 287, mind az IW/ EWF követelményeit. Az egyes modulokban a gyakorlati vizsgadarabként meghegeszthető munkadarabokat a képző szervezet értékeli ki. Az IW/EWF vizsgához szükséges meghegesztett vizsgadarabok egyben felhasználhatók a résztvevő MSZ EN 287 szerinti minősítésre is. Az így megszerzett minősítés függ a kiválasztott anyag minőségétől és az anyag vastagságától.
Az elméleti vizsga sikeres, ha a teljesítés legalább 60 %. Akár az elméleti, akár a gyakorlati vizsga sikertelen, pótvizsga lehetséges a sikertelen vizsgarészből. A második sikertelen vizsga esetében ismételten részt kell venni annak a modulnak a képzésében, amelyben az elméleti, vagy a gyakorlati vizsgarész sikertelennek bizonyult.
Nemzetközi lemez, csőhegesztő diplomát csak az kaphat, aki befizette a G 2. és G 4. modulok utáni vizsgadíjat.
7. Az MSZ EN 287 szerinti minősítések érvényességének meghosszabbítása
A hat hónapos időszakot követően a hegesztő minősítés meghosszabbítására a hegesztő munkáltatója a jogosult (EN 287)
Abban az esetben ha a hegesztő munkanélküli, vagy egyéb hivatalos munkáltatója nincs, az eredeti hegesztőket képző hely terjesztheti ki az érvényességét a minősítésnek egy, az eredeti minősítésnek megfelelő vizsgadarab ismételt meghegesztését követő vizsgálatok alapján.
Ez a rendszer két éven keresztül folytatható. Ezt követően egy felhatalmazott vizsgabiztos hosszabbíthatja meg a minősítést, ha szükséges egy vizsgadarab meghegesztésével a jelölt képességeinek igazolására az MSZ EN 287 szabvány követelményeinek megfelelően.
8. Információ
A Magyarországon folyó IW-G képzésekről általános információt a Magyar Hegesztés-technikai Egyesülés (1) 467-2810 telefonon, vagy (1) 363-3295 faxon, a képzés részleteiről a Meghatalmazott Nemzeti Testület által tanúsított helyek adnak. Az adott szintű képzést végző tanúsított oktatóhelyek listáját a „Hegesztéstechnika” című szakfolyóiratban lehet megtalálni. |