| Nemzetközi kiemelt hegesztő (IWP) képzés |
1993-ban lépett érvénybe az EWF (Európai Hegesztési Szövetség) irányelvei az Európai kiemelt hegesztő (EWP) oktatatására és szakképesítésre vonatkozó minimális követelményekről. A nemzeti hegesztési szervezetek, amelyek az EWF tagjai, kölcsönösen elismerték az EWF irányelveinek megfelelő vizsgán alapuló, bármely tagország által kibocsátott Európai hegesztőkiemelt hegesztő diplomát. Az IIW (Nemzetközi Hegesztési Intézet) 1997. évi közgyűlésén ezt az irányelvet a Nemzetközi kiemelt hegesztő képzés irányelveként fogadta el. Így napjainkban már ezen Irányelv minimális követelményei szerint folyik a képzés és a képesítés mind az EWF, mind az IIW tagországokban és a képzésben résztvevők az eredményes vizsgák után Nemzetközi kiemelt hegesztő (IWS) diplomát kapnak, melynek alapján Európai kiemelt hegesztő (EWP) diploma is kiállítható (a jelenleg Magyarországon érvényben lévő szabvány követelményeinek kielégítéséhez).Az Irányelv felülvizsgálatát és fejlesztését ezt követően az IIW végzi. Az egyenértékűség érdekében az EWF irányelv minimálisan teljesítendő tantervet, tananyagot és hozzárendelt óraszámokat ír elő, amely szerint a minimális tantervi óraszám 144 óra. Egy tantervi óra legalább 50 perc tényleges oktatási időt takar.1. A képzés céljaA célkitűzés ipari gyakorlattal és hegesztői képesítéssel rendelkező személyekből IWP (Nemzetközi kiemelt hegesztő), azaz a legkvalifikáltabb gyakorlati hegesztőszakemberek képzése, akik alkalmasak felügyelni és irányítani hegesztők munkáját, segíteni a hegesztési felelős tevékenységét a termelésben, alkalmasak az oktatásban és a kereskedelemben szakmai feladatok ellátására. Ezen ismeretek birtokában az Nemzetközi kiemelt hegesztő segíteni képes az MSZ EN 719/ISO 14731 szerinti képesítésű, az EN 729/ISO 3834 szerinti gyártói alkalmassággal rendelkező hegesztő üzemek hegesztési felelősének munkáját.2. A képzés szakmai felügyelete és szervezéseA képzés szakmai felügyeletét a magyar ANB (Meghatalmazott Nemzeti Testület) látja el. Képzés szervezésére és lebonyolítására az ANB által erre tanúsított intézmények jogosultak.3. A képzésben való részvételfeltételei3.1. A képzésben való részvétel általános feltételei
3.2. A képzésben való részvételhez szükséges végzettségMegfelelő darabszámú
A képzés menetét az 1. ábra mutatja. Általános esetben a képzés az 1. út mentén történik ![]() 1. ábra Az Irányelvek megenged egy eredményes, un. belépő vizsgával kezdődő rövidített képzést. Amennyiben a jelölt véleménye szerint az IWP I-ben meghatározott elméleti ismeretek birtokában van, úgy kérheti a képzésbe az eredményes írásbeli (feleletválogatós) tesztvizsgát követő (2. út) bekapcsolódását. Amennyiben azonban a teszt eredménytelen a képzése csak az 1. úton, tehát az IWP I képzésben való részvétellel lehetséges. 4. A tananyagAz elméleti tananyag négy tantárgycsoportba van besorolva:1. Hegesztő eljárások és berendezéseik 22 óra2. Anyagok és viselkedésük hegesztés során 22 óra3. Méretezés és tervezés 8 óra4. Gyártás és gyártástervezés 32 óraAz elméleti foglalkozások óraszáma összesen: 84 óraA gyakorlati foglalkozások óraszáma összesen 60 óra Mind összesen: 144 óra 4.1. Elméleti képzés4.1.1. Hegesztési eljárások és berendezésekBevezetés a hegesztés és kötéstechnológiákba - Gázhegesztés - Elektrotechnikai áttekintés - A villamos ív - Áramforrások - TIG-hegesztés - MIG/MAG- hegesztés - Bevont elektródás ívhegesztés - Fedett ívű hegesztés- Egyéb kötőeljárások - Vágások és egyéb előkészítő eljárások.4.1.2. Anyagok és viselkedésük hegesztés soránAcélok gyártása és jelölési rendszere - Anyagok és hegesztett kötések vizsgálata - Ötvözetek és állapotábrák - Vas-karbon ötvözetek - Az alapanyagok és a hegesztett kötések hőkezelése - Hegesztett kötések szerkezete - Ötvözetlen és karbon-mangán ötvözésű acélok - Repedések képződési mechanizmusai acélokban - Finomszemcsés acélok - Termo¬mecha¬nikusan kezelt acélok - Szerkezeti és nagyszilárdságú acélok és alkalmazásaik - A nagyon kis hőmérsékletű alkalmazásokra szánt, kissé ötvözött acélok - Kúszással szemben fokozottan ellenálló kissé ötvözött acélok - erősen ötvözött (korrózióálló) acélok.4.1.3. Méretezés és tervezésA hegesztett kötés tervezése - A hegesztett kötések viselkedése különböző terhelések hatására - A hegesztett kötések méretezése jellemzően statikus terhelésre - A hegesztett kötések méretezése jellemzően dinamikus terhelésre - Termodinamikusan igénybevett hegesztett szerkezetek.4.1.4. Gyártás és gyártástervezésBevezetés a hegesztett szerkezetek gyártásának minőségbiztosításába - Minőségellenőrzés a gyártás során - A hegesztés keltette feszültségek és deformációk - Gyártóeszközök, rögzítő és tájolóelemek - Egészségvédelem és biztonságtechnika - A hegesztéshez kapcsolódó mérések, szabályozások és az adatok rögzítése - Roncsolásmentes vizsgálatok - Gazdaságtan - Javítóhegesztés4.2. Gyakorlati képzésA gyakorlati képzésnek személyes gyakorláson kell alapulnia.A fő hegesztő eljárások: bevont elektródás ívhegesztés (MMA - 111), fogyóelektródás semleges, vagy aktív védőgázas hegesztés (MIG/MAG - 131/135), fogyóelektródás aktív- vagy semleges védőgázas hegesztés porbeles huzalelektródával (FCAW - 136/137), semleges védőgázas volfrámelektródás ívhegesztés (TIG - 141), gázhegesztés (GAS - 311). Gyakorlati képzés 60 óra, hogy a képzésben résztvevők mélyítsék az ismereteiket és gyakorlatukat az általuk választott fő hegesztési eljárással kapcsolatosan. Ez a gyakorlati képzés gyakorlati vizsgával zárul a 6.1.3 pont szerint. Abban az esetben, ha a képzésben résztvevő be tudja mutatni a képző szakszemélyzetnek, hogy már megfelelő gyakorlati készséggel és ismerettel rendelkezik az előírt különböző eljárásokkal és anyagokkal, akkor felmenthető a gyakorlati képzés alól. A meghatározott választék szintjét (eljárás, kötésfajta, alapanyag, méret, hegesztési helyzet) min. kielégítő érvényes minősítés birtokában az ennek megfelelő vizsgadarab elkészítése elhagyható. 5. A vizsgára bocsátás feltételeA Nemzetközi kiemelt hegesztő diplomát adó vizsgára csak az bocsátható, aki befizette a vizsgadíjat, igazoltan részt vett a számára meghatározott útvonal szerinti minimális tantervi óraszám 90%-án.Felmentést az órák látogatása alól az oktatóhely vezetője adhat az ANB előírásai alapján. 6. VizsgaAnnak érdekében, hogy a kibocsátott diplomák egyenértékűek legyenek, nemcsak a képzésnek kell megfelelnie az „Nemzetközi kiemelt hegesztő” irányelvnek, de a vizsgát is a Meghatalmazott Nemzeti Testületnek (ANB) a felügyelete mellett kell lefolytatni.6.1. A vizsga lefolytatásaA vizsga célja annak megítélése, hogy a jelölt alkalmas-e tudásának és ismereteinek alkalmazására az ipari gyakorlatban a Nemzetközi kiemelt hegesztő által megoldandó feladatokban (lásd 1. fejezetet). Ezt a következő tárgykörök írásbeli és szóbeli vizsgája során igazolja:a. Hegesztő eljárások és berendezéseik b. Anyagok és viselkedésük a hegesztés során c. Méretezés és tervezés d. Gyártás és gyártástervezés 6.1.1. Az írásbeli vizsgaA Vizsgáztató Testület döntésének megfelelően a vizsga feleletválogatós kérdések megoldása, amelyek tartalmukban lefedik a tárgykörök teljes tartalmát. Az írásbeli vizsga időtartama tantárgykörönként 0,5 óra, vagyis a vizsga teljes időtartama 2 óra.6.1.2. A szóbeli vizsgaSzóbeli vizsgát a jelöltnek akkor kötelező tennie, ha az írásbeli vizsgaeredménye a vizsgabizottság döntése alapján nem éri el a 70%-ot.6.1.3. Gyakorlati vizsgaA 111, 141, 135, 136/137 eljárásokkal – az Irányelvekben meghatározott választékból - két különböző (kivéve a MIG-, amelynél egy, a W22 és a gázhegesztési eljárást, amelynél egy, a W01) anyagcsoportba tartozó tompavarratos próbadarab meghegesztése a vizsga feladata. Az értékelés szemrevételezéssel történik.6.2. A teljesítmény értékeléseA szóbeli vizsga súlya az érdemjegy kialakításában 51%-os részarányú.Ahhoz, hogy a jelölt vizsgája sikeres legyen az írásbeli vizsgán, a megszerezhető maximum 60%-át kell megszereznie minden egyes tantárgyból. Az egyes tárgykörökből letett sikeres vizsgák 3 évig érvényesek. Mind a négy tárgykör vizsgáját be kell fejezni a képzés gyakorlati részének megkezdését követő 3 éven belül. A gyakorlati daraboknak meg kell felelnie legalább az MSZ EN 287-1, illetve MSZ EN 287-2 próbadarabokra (szemrevételezéssel) vonatkozó követelményeinek és az MSZ EN 25817, illetve az MSZ EN 30042 B fokozat követelményeinek. 7. A Nemzetközi kiemelt hegesztő diplomaA sikeres vizsgát követően a diplomát a Meghatalmazott Nemzeti Testület bocsátja ki a jelöltnek. Azok, akik „International Welding Praktitioner” képesítést szereztek a nemzeti nyelvnek megfelelően „Nemzetközi kiemelt hegesztő” cím viselésére jogosultak és a szakmai megnevezésükben az „IWP” jelölést alkalmazhatják. Az IWP képesítés birtokában – az EN 719 és EN 729 követelményeinek kielégítéséhez - az IWP záróvizsgát követő 5 éven belül „European Welding Praktitioner” diplomát is kaphatnak, ebben az esetben az „Európai kiemelt hegesztő” cím viselésére is jogosultak, valamint a szakmai megnevezésükben az „EWP” jelölést használhatják.8. InformációA Magyarországon folyó IWP szintű képzésekről általános információt a Magyar Hegesztés-technikai és Anyagvizsgálati Egyesülés (1) 467-2810 telefonon, vagy (1) 363-3295 faxon, a képzés részleteiről a Meghatalmazott Nemzeti Testület által tanúsított helyek adnak. Az adott szintű képzést végző tanúsított oktatóhelyek listáját a „Hegesztéstechnika” című szakfolyóiratban lehet megtalálni. |







